Skip to content
Lyric
Dive
Public playlists
My playlists
Search
Sign in
Beforratlan Sebek
Children Of Distance & David Hodges
Popularity · Low
+
Original
0
0
YouTube
Searching YouTube...
Lyrics
Original
Translation
Bilingual
Life guess is scars, will always heal man
Ayo, my scars are showin, and these bars of emotion
But I've come to realize that this is part of growin
Dinner with a regrets will never come easy
I've done wrong but these mistakes will always teach me
To keep my head straight, and find the best way
To keep living good while a release the dead way
That brings me down, drowning and sorrow,
Everydays are blessin so I'm counting tomorrows
Cuz the next day can bring the answer
The future means I'm not living backwards
Pain isn't stay in my suffering is optional
Life is hard, we strugglin through obstacles
So was in seek here and think about my life
My reasons to rhyme and the thoughts that I give to sound
It's make me cry but makes me stronger
It'll make me real, tho' it'll take me longer
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
Könnycsepp fut az arcomon, mikor az ágyam mellé térdelek,
Uram miért nem értelek? Mondd meg, m
Iért nem mondod azt, hogy ég veled?
Őszintén remélem, tévedek, de rám tekinteted nem veted,
Csak a fájdalmat kapom, reggel beforratlan sebekkel ébredek,
Lehullt az eső, hangom már a köddel száll az égig,
A napsugár a felhők között fájdalmam híre miatt fénylik.
Nem vágyom a jóra, nem vágyok dicsőítő szóra,
Soha nem kértem semmit az égtől, még nem jött el az az óra.
Csak egy csalódott srác vagyok, ki a semmi közepéről érkezett,
Kinek fáj ha szíven döfik, mikor azt ordítják, hogy ég veled.
Vérzik a szívem, mikor a fájó múltra gondolok,
Igazad volt, te tudtad egyszer majd a gonosz felé fordulok.
Néha tested megremegett, de én mindig megfogtam kezedet,
Két szemedbe nézve magamat láttam, ki a rosszról megfeledkezett.
Elmúltak a fájó rossz idők de még a hegek megmaradtak,
Maradnak is, míg a föld alá nem raknak.
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
Lassan elteltek az évek, és most bevillannak képek
Nem tudom, mit tehetnék, még nem tudom mit érzek
Volt, hogy megbántottalak, de hidd el azóta is bánom
Nekem te voltál a lány, akire örökké kell várnom
Hidd el nekem, sajnálom, tudom, nem tudsz többé szeretni
Most egy új utat kell keresni, és veled együtt feledni
Sajnos nem lehet ezt én is tudom, így bocsánatot kérek
És bánni fogok minden sort, ameddig csak élek
Mert fontos voltál nekem érzem, talán több mint barát
És így próbálom most megdönteni szíved erős falát
Csak, hogy megbocsásson, s végre én is megnyugodjak egyszer
Mert nem forrt be a seb, de talán enyhíthetem ezzel
Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént mi tudjuk
Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk
De vajon lesz e jövőnk, erre tőled várok választ
De ne is mondj még semmit, ha az kételyeket támaszt
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél,
Mint egy angyal olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,
Emlékszem szavadra, és mikor megfogtad kezem,
Bizsergető érzés járta át testem, tudtam ez lesz a végzetem.
Ha egyet kívánhatnék, az Te lennél, tündöklő éjszakám,
Fényes nappalom, édes angyalom a felhők fölül néz ma rám.
Vesd le rám tekinteted és borítsd rám a szárnyaid,
Miként egykor én takartalak be és teljesítettem vágyaid.
Úgy csillogott a szemed, mint a tó vize, ahol sétáltunk,
Most pedig úgy hullik az eső, ahogy a könnyem hullt mikor szétváltunk.
Tudtam én is nagyon jól, hogy semmi sem tart örökké,
Pedig Te voltál az egyetlen, aki velem törődtél.
Fázom, vacogok, a halál hideg arca simogat,
Nem a nyári virágeső, ami ránk dobálta a szirmokat,
Most virág borítja sírodat, előtte, itt állok az esőben,
Hallom a hangod, ahogy hívogat, a félelmeim legyőztem.
Az a szenvedés, hogy élek, nélküled létezem de minek,
Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek.
De már kifolyt sok szép dolog az idő rongyos, foltos zsebein
Az elvarratlan szálak nem gyógyítják beforratlan sebeim.
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak